NYUGTALAN ÓRÁN

Magasban éltem, szélben, a nap sütött,
most völgybe zárod tört fiad, ó hazám!
      Árnyékba burkolsz, s nem vigasztal
              alkonyi tájakon égi játék.
Sziklák fölöttem, távol a fényes ég,
a mélyben élek, néma kövek között.
      Némuljak én is el? mi izgat
              versre ma, mondd! a halál? - ki kérdi?
ki kéri tőled számon az életed,
s e költeményt itt, hogy töredék maradt?
      Tudd hát! egyetlen jaj se hangzik,
              sírba se tesznek, a völgy se ringat,
szétszór a szél és - mégis a sziklaszál
ha nem ma, - holnap visszadalolja majd,
      mit néki mondok és megértik
              nagyranövő fiak és leányok.

1939. január 10.