ESŐ ESIK. FÖLSZÁRAD...

Eső esik. Fölszárad. Nap süt. Ló nyerít.
Nézd a világ apró rebbenéseit.
Egy műhely mélyén lámpa ég, macska nyávog,
vihogva varrnak felhőskörmü lányok.
Uborkát esznek. Harsan. S csattog az olló.
Felejtik, hogy hétfő s kedd oly hasonló.
A sarkon túl egy illatszerárus árul,
a hitvesét is ismerem szagárul.
Elődje vén volt már. Meghalt. S mint bárki mást,
csak elfeledték. Akár a gyökvonást.
Feledni tudnak jól. A tegnapi halott
szíveikben mára szépen megfagyott.
Egy újságlap repül: most csákót hord a szél.
Költőt is feledtek. Ismerem. Még él.
Még kávéházba jár. Látom hébe-korba,
sötét ruhája válla csupa korpa.
Mit írjak még e versben? Ejtsem el talán,
mint vén levelét a vetkező platán?
Hisz úgyis elfelejtik. Semmi sem segít.
Nézd a világ apró rebbenéseit.

1941. január 30.